2024 decemberében „A felvidéki politika forgatagában” címmel adtuk ki a rendszerváltás körülményeit is magában foglaló könyvet, mely 1989-től 2000-ig tartalmazza a Szerző gondolatait és cselekvéseit. Életének első szakaszát dolgozza fel a mostani mű születésétől 1988-ig. A 2000-től induló könyv a tervek szerint 2027-ben jelenik meg.
Ára: 5.000 Ft
Megjelenés: 2026 július. Borító: kemény. Lapméret: B5. Oldalszám: 380
"Szálasi Ferenc (Kassa, 1897. jan. 6. – Budapest, 1946. márc. 12.) „Hungarizmus” című művét több részesre tervezte. [...] Vas vármegyében, Velem településen 1944. december 24-ei keltezéssel Kőfaragó-Gyelnik Vilmos elkészült a második rész előszavával is, de 1945-ben, amikor a szovjet Vörös Hadsereg a magyar fővárost, Budapestet ostromolta, már nem maradt idő a művet befejezni. [...] A vázlat készen állt, a tartalom összeállítása nagy vonalakban megtörtént, több ellenőrzést és módosítást végzett már 1944-ben a terveken Szálasi Ferenc, de a végső változat soha nem készült el. Ezt erősítette meg Karsai Elek, Gede Tibor és az 1994-ben Sydney-ben megjelent könyv szerkesztője is, aki az ausztrál „Út és Cél” folyóirat kiadója, Juhászi Ferenc volt. [...] Tudjuk, ez egy félkész munka, de úgy döntöttünk, Magyarországon is kiadjuk az Ausztráliában 1994-ben megjelent művet, mint a „Hungarizmus”-sorozat második részét. Miért? Mert annak utószavában többek között a következő szerepel: „Szálasi Ferenc NV. ezt a munkáját háromszor javította és ellenőrizte, így feltételezzük, hogy ez a végleges nyomdai szedésre készített példány.” Egy fénymásolt kép is található benne, melyen a következő áll: „1945.II.6.10h Szálasi Ferenc Hungarizmus című könyvének gyorsírói jegyzetei I. Diktálta: Szálasi Ferenc. Jegyezte: Cserhalmi Antal.”, ami szintén az eredetiségre utal." - Vékony Csongor
Ára: 8.000 Ft
Megjelenés: 2026/1994[1945]. Borító: kemény. Lapméret: 1. rész alapján. Oldalszám: 324
A szerző 1938 júniusában adott hangot öntudatos politikai pálfordulásának, amikor a szélsőbaloldallal szakítva csatlakozott a Nemzetiszocialista Magyar Párt – Hungarista Mozgalomhoz. Kiadványunk az eredetitől három dologban tér el. Egyrészt új borítóval láttuk el, másrészt Sziva Balázs, a nemzeti rock egyik legmeghatározóbb alakja, a ROMER frontembere írt hozzá előszót, valamint a könyv végén az „Összetartás" és a „Társadalmunk" korabeli folyóiratok több cikkét idézzük, melyekkel Sértő Kálmán világnézetének megismeréséhez kívánunk hozzájárulni.
Ára: 2.500 Ft
Megjelenés: 2026/1939. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 148
„A világháború minden csapását ki fogjuk heverni, ha a magyar anyák nem hagyják üresen a bölcsőket. Csatát, háborút lehet veszíteni, de nemzetet nem lehet kiirtani, hacsak az a nemzet önmagát önként nem irtja ki, ha az üres helyét átengedi egy másik, élelmesebb, szaporább fajnak. Se a muszka, se az olasz nem pusztított el annyit, se a Kárpátok bércén, se Doberdó átkozott sziklái közt, mint amennyit elvesztett az ország, mikor a bűnös magyar anyák meddők maradtak s szívük vérével nem akarták táplálni édes gyümölcsüket, drága gyermeküket vagy talán erőszakkal útjába állottak az Isten áldásának. Sokan panaszkodnak az Isten ellen, hogy családjuk elpusztult a háborúban. Nem az Isten, hanem az ellenünk támadó gonosz ellenség pusztította sorainkat. De vajon nem nagyobb ellenség-e muszkánál, olasznál, rácnál az az anya, aki maga irtja ki saját életének bimbóit? Kire nehezedik joggal súlyosabb vád, kire hull véresebb átok? Feleljen mindenkinek a lelkiismerete Isten előtt, ember előtt.” - Bilkei Ferenc
Ára: 2.500 Ft
Megjelenés: 2026/1922[1919]. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 92
"A Nemzeti Egység Pártja helyére Imrédy egy új, erős szervezetet szeretett volna felépíteni és annak alapját képezte volna a Magyar Élet Mozgalom, melynek első zászlóbontó nagygyűlésére 1939. január 6-án került sor. Óriási érdeklődés fogadta a „Csodaszarvas-mozgalmat”, mely ezen elnevezését jelképéről, egy jobbra ugró, fejét hátrafordító aranyszarvasról kapta. [...] azonban a szervezet március elején már beolvadt a gróf Teleki Pál által február 22-én létrehozott Magyar Élet Pártjába. Miért született, mit képviselt, és miért ért véget ilyen gyorsan a Magyar Élet Mozgalom működése? A következő fejezetekben előbb az egymás mellett kitartó bajtársak – Imrédy Béla, Jaross Andor és Rátz Jenő – életrajza kerül bemutatásra, majd a Magyar Élet Mozgalom zászlóbontó nagygyűlésein elhangzott beszédeik által ismerhetjük meg politikai gondolkodásukat. E három államférfi 1940 után is együtt folytatta küzdelmét nemzetünk fennmaradásáért a végsőkig, melyért tisztelettel és hálával tartozik Magyarország." - Vékony Csongor
Ára: 3.500 Ft
Megjelenés: 2025. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 228
I. kötet: A Nyugat hazugságai és árulásai Etelköztől Trianonig
"A Nyugat hazugságait és árulásait leleplezve – marxista és liberális ferdítések nélkül – hosszú idő után először ismerhetjük meg Botlik József által a magyar nemzet eltitkolt történetét. Így érthetjük meg, mi vezetett Trianonhoz. Világosan kell látni a magyarellenes bűntet-tek hogyan kísértek végig történelmünkön, a Nyugat, a hazai nemzetiségek vagy éppen a zsidóság és a szabad-kőművesek részéről. Bátran tudom ajánlani ezt a könyvet minden honfitársamnak, mert általa a Tisztelt Olvasó nem csupán a magyar történelem új részleteit ismerheti meg, hanem nemzeti öntudatának felsőbb fokára is eljuthat." - Vékony Csongor
Ára: 10.000 Ft
Megjelenés: 2025. Borító: kemény. Lapméret: B5. Oldalszám: 976
„Év végi vagy ballagási emléknek készülhetett, mára viszont kultúrtörténeti érdekességgé vált. Érdemes megfigyelni, hogy az 1918-tól 1940-ig, majd 1945-től újból román uralom alatt álló Erdélyben milyen dalokat ismertek és tartottak fontosnak megörökíteni a fiatalok egy kedves emléknek szánt énekfüzetben. A magyar nemzeti öntudat élénken ott élt a szívekben. Vajon a mai tizenhat éves gimnazisták milyen dalcsokrot állítanának össze? Másrészt, több olyan mű olvasható benne, mely szinte teljesen feledésbe merült az elmúlt hetven év alatt, valamint számos helyen eltérés figyelhető meg a dalszövegek fennmaradt változata és az itt szereplő sorok között.” - Vékony Csongor
Ára: 2.000 Ft
Megjelenés: 2025/[1954]. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 72
A szerző a román impérium alatt nőtt fel, így hazafias költeményeit nem adhatta ki 1920. és 1940. között, azonban a második bécsi döntést követően 1941-ben Szatmárnémetiben megjelent verseskötete, melyben hálás szívvel emlékezik meg többek között Horthy Miklós, Adolf Hitler és Benito Mussolini személyéről is. „Rengett a föld, a felszabadító magyar honvéd csapatok díszlépései alatt, sírt, kacagott bennünk a Lélek, a szív, hogy megérhettük ezt a napot, amikor házunk homlokzatára kitűzve lengett a magyar zászló, ezeréves őseink, nemzeti életünk jelképes szimbóluma: a piros, fehér, zöld! Mely hirdette és örök időkig hirdetni fogja az utánunk következő nemzedéknek is, hogy: Erdély magyar föld!”
Ára: 2.500 Ft
Megjelenés: 2025/1941. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 152
A Magyar Életvédők Egyesülete egy kötetben tárja a tisztelt Olvasó elé gróf Pálffy Fidél 1933-ban megjelent „Szemelvények a n. sz. eszmeköréből” című és az 1942-ben megjelent „Pillanatfelvételek nagy korok fordulása küszöbén” című munkáját. Kész politikai elemzés megfogalmazása helyett azt szeretnénk, ha az Olvasó befolyásolás nélkül alakítaná ki a véleményét a szerzőről. Ezért tartjuk fontosnak és hiánypótlónak, hogy az adott kor vezérférfiainak könyveit közel 100 év elteltével újra kiadjuk, és ezzel lehetőséget biztosítsunk az eredeti szövegek megismerésére.
Ára: 3.500 Ft
Megjelenés: 2025/1933-1942. Borító: kemény. Lapméret: C6. Oldalszám: 100
„A keresztény erkölcs uralmát helyre akarom állítani az egész vonalon (…) Nem lehet tűrnünk tovább, hogy árdrágítók, élelmiszerrejtők és mindenféle uzsorások lelketlen hada folyton rohamosan gazdagodjék, míg mások az éhhalállal küszködnek…” Horthy tudta, hogy a romok eltakarítása után a haza újra építése következik, emiatt így zárta proklamációját: „Istennek kegyelme és a nagy ősök szent emléke segítse honépítő munkálkodásunkat!”
[Raffay Ernő történész ajánlásával]
Ára: 2.500 Ft
Megjelenés: 2025/1938. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 120
Egyedül a nemzetnevelés rázhatja fel Európa szülötteinek önvédelmi ösztönét.
E lelki feltöltődést kívánjuk elősegíteni könyvünkkel, mely – többnyire a világháborúk korszakából – római katolikus és református imádságokat, tanításokat, valamint katonadalokat és énekeket tartalmaz. Bízunk benne, hogy mindez kellő erőt ad a tisztelt Olvasónak a megmaradásunkért vívott küzdelmekhez.
Magyarország a magyaroké!
Ára: 5.000 Ft
Megjelenés: 2025. Borító: kemény. Lapméret: 8x12 cm. Oldalszám: 280
Kiadványunk Csonka Kálmánné Balogh Ildikó teljes könyvét tartalmazza. Emellett több nyilaskeresztes és hungarista pártvezér, politikus, ideológus családvédő gondolatai, programpontjai is megjelennek benne. Jelen kötet kiadásával kizárólagos célunk az ismeretterjesztés, az oktatási és tudományos munka segítése. A feltüntetett idézetek és képek mind ezt a célt szolgálják.
Ára: 3.000 Ft
Megjelenés: 2025. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 88
Jelen kötet kiadásával az a célunk, hogy Dr. Böszörmény Zoltánról az új történelmi adatok közreadásával, a Kaszáskeresztes Pártot is bemutatva, egy teljességre törekvő ismeretterjesztő történettudományi munka kerülhessen a téma iránt érdeklődők kezébe. Az idézett dokumentumok és feltüntetett képek mind ezt a célt szolgálják.
Ára: 5.000 Ft
Megjelenés: 2025. Borító: kemény. Lapméret: C6. Oldalszám: 320
ÜBERSETZT VON DR. ANDREAS HEJJ
Die Originalausgabe erschien 2022 in ungarischer Sprache.
In diesem Buch möchte ich den Prozess darstellen, wie das christliche Europa zu einer postmodernen Masse ohne Identität wurde. Dieser Prozess ist das Ergebnis einer sorgfältig konstruierten Strategie zur Ausrottung der europäischen Rasse, er ist keineswegs zufällig geschehen. Im ersten Schritt zerstörten sie unsere religiöse Identität, dann die nationale Identität und schließlich die sexuelle Identität. Das vorliegende Buch analysiert die Zerstörung sexueller Identität. Es ist der erste Teil der Reihe „Handbuch der Ungarischen Lebenshüter”.
Der einzige Weg, wie wir das christliche Europa vor dem drohenden Untergang retten können, besteht darin, von der Postmoderne zu einem Lebensstil zurückzukehren, der sich um die ewige Wahrheit der Natur dreht. Ich wünsche mir, dass dieses Buch denjenigen dient, die das Leben respektieren, um ihnen in ihren Kämpfen intellektuelle Anleitung zu geben.
Preis: 10 Euro
Bestellung: info@eletvedok.com
Veröffentlichung: 2025. Einband: hart. Größe: A5. Seitenzahl: 148
translated by Dr. Andreas Hejj
The original edition was published in Hungarian in 2022
"In this book, I would like to present the process of how Christian Europe became a postmodern mass void of identity. This process comes from a carefully constructed strategy to exterminate the European race, it has not happened accidentally. As the first step, they destroyed our religious identity, then the national identity, and finally the sexual identity. The present book analyzes the destruction of sexual identity. It is the first instalment of the series called „Handbook of the Hungarian Guardians of Life”.
The only way we can save Christian Europe from the impending doom, is to return from postmodernism to the lifestyle that is centred around the eternal truth of nature. I wish this book to serve for those who respect life, to provide intellectual guidance in their battles."
Price: 10 Euro
Order: info@eletvedok.com
Publication: 2025. Cover: hard. Sheet size: A5. Page number: 144
(Részlet a Tartalomjegyzékből)
I. Nyírbátor és a kezdetek
II. Egyetemi évek (2015-2019)
- Kőbányai JOBBIK IT
- Konzervatív Hallgatók Szövetsége
- Identitárius Egyetemisták Szövetsége
- Erő és Elszántság
- Mi Hazánk Mozgalom
III. Mi Hazánk Ifjai (2018-2022)
Ára: 5.000 Ft
Megjelenés: 2024. Borító: kemény. Lapméret: A5. Oldalszám: 352
A felvidéki politika forgatagában, a Magyar Életvédők Egyesülete eddigi legterjedelmesebb kiadványa, mely dr. Popély Gyula élettörténetének eseménydús tizenegy évét – 1989 januárjától 2000 januárjáig – hivatott bemutatni. A szerző elismert történész, tiszteletreméltó hazafi, soha meg nem alkuvó harcos. Megtisztelő, hogy mi örökíthetjük tovább naplója segítségével összeállított visszaemlékezését a jelen- és az utókor számára.
Ára: 5.000 Ft
Megjelenés: 2024. Borító: kemény. Lapméret: B5. Oldalszám: 816
Az idegen kultúra és vallás általában idegen fajtát is jelent. Európa meg kell őrizze fehér többségét!
Méhelÿ Lajos jól látta:
„Céltudatos, jól átgondolt s a szerves természet törvényeivel összhangban álló intézményekre van szükség, hogy elejét vehessük magyar fajunk további romlásának s kivívhassuk újabbi megtisztulását és megerősödését.”
ELFOGYOTT! NEM RENDELHETŐ!
Megjelenés: 2024/1933. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 144
"Az egyre kiszélesedő háborús fronton az északafrikai hadszíntér, a diadalmas előnyomulások, a sorozatos győzelmek, a történelem lapjaira kívánkozó legendás hősiességek láncolatát jelenti. Rommel vezértábornagy nevét ma ismeri az egész világ, neve eggyé forrott dicsőséges haditetteivel, amelyekről érdekfeszítően izgalmas fejezetekben számolnak be vezérkarának tisztjei. Ezek a fejezetek tárgyilagos ismertetőt adnak az északafrikai front minden jelentősebb hadműveletéről, azokról a csodálatos győzelmekről, amelyek lényegében Rommelt, a kitűnő hadvezért, a kiváló stratégát, az elszánt katonát, a melegszívű bajtársat, a sivatag Napóleonját dicsőítik. A modern hadviselés gigászi teljesítményei elevenednek meg szemünk előtt, birkózás a nehéz tereppel, az idegen éghajlattal, az ellenséggel."
Ára: 3.000 Ft
Megjelenés: 2024/1942. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 120
Szilágyi Béla (1893-1954) „a mai magyarság tárogatós kurucainak, vezér brigadérosa” – mint fogalmazott a Nyírvidék 44. évf. 71. száma 1923.03.29-én. Jogász, a Székely Hadosztály IV./I. századának főhadnagya, többször sebesült hőse, irredenta költő, dal- és zeneszerző. Nevét az I. világháború után ismerte meg hazánk népe. Verseskötetei több ezer példányban fogytak. Nótáit ma is ismerik a nemzeti körökben.
Kiadványunk az alábbi köteteteket tartalmazza:
Modern székely legendák (1919-1921)
Székely könnyek (1919-1923)
Haldoklik a tárogató… (1924-1925)
Ára: 3.000 Ft
Megjelenés: 2024. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 232
[Vári-Kovács Péter nemzeti színművész előszavával]
"... e kis krónikában akarok emléket állítani a hősök hőseinek. Nem kitalált meséket, hanem igaz történeteket fűztem csokorba. Ezek a kis gyorsfényképek a legjellemzőbb históriái a nagy hadjáratnak. Úgy állítottam őket össze a hivatalos adatokból, a szemtanúk előadásából és a haditudósítók leírásából, hírlapi cikkekből, hogy azokból világos fogalmat tudjon alkotni magának a háborúról az itthonmaradt nép és a serdülő magyar ifjúság. Nem én találtam ki a történeteket, hanem csak összegyűjtöttem őket. A kortársaknak érdekes összefoglalás és az utódoknak tanulságos példaadás akar lenni ez a művecske."
Ára: 3.000 Ft
Megjelenés: 2024/1915. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 192
[Retkes Tamás történész előszavával]
Sértő Kálmánt lehet, dicsérni, vagy támadni, lehet rá haragudni és lehet nagyon szeretni, de mindenképpen tudomást kell venni róla annak, aki a népi irányba lendült új magyar lírát ismeri, vagy ismerni akarja. Ha csak azt akarnánk megállapítani, hogy Sértő Kálmán számottevő tényezője a magyar irodalomnak, ennyi elég volna hozzá. [...]
Amit a faluról, a magyar népről és általában a szegény emberekről ír, annak minden szava együttérzéssel és fájdalmas szeretettel van tele. Minden versének van mondanivalója, minden versének van igazsága és álláspontja.
Sértő Kálmánról lehet vitatkozni, lehet haragudni rá, vagy nagyon szeretni, de ezt a verseskönyvét el kell olvasni. (1939)
ELFOGYOTT! NEM RENDELHETŐ!
Megjelenés: 2024/1939. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 146
PUHA BORÍTÓVAL ÚJRA RENDELHETŐ!
Tartalma:
I. Bizony László - A magyarországi bolsevizmus 133 napja
II. Ismeretlen szerző - A bolsevizmus harca az Isten ellen
III. Ismeretlen szerző - Nép nép ellen
Részlet:
„A bolsevizmus alatt véghezvitt kegyetlenkedéseknek és a terrornak rengeteg áldozata van. A kommunisták kezdettől fogva mindvégig túszokat ejtettek. Ezek közül igen sokan halálukat lelték a Lenin-fiúk kezei között. De megtették a Lenin-fiúk azt is, hogy ötletszerűleg lefogtak embereket, akiket azután kivégeztek.”
- Bizony László: A magyarországi bolsevizmus 133 napja (1919)
„…Azóta „Harcos Istentagadók Szövetsége” néven működik tovább. Feladata, hogy a vallásellenes propagandát, vagyis valóságban a vallás kiirtását minden rendelkezésre álló eszközzel végrehajtsa s végrehajtását ellenőrizze. Ez a szövetség az Isten elleni hadjárat vezérkara, de egyszersmind tisztikara is…”
- A bolsevizmus harca az Isten ellen (1943)
„Így pusztul nép nép után! Finnország lerohanása, Besszarábiának és Bukovinának 1940 nyarán elkövetkezett „békés” és annál véresebb meghódítása után — még mindig a kedvező politikai konstellációk kihasználásával — következett el Litvánia, Lettország és Észtország lerohanása!”
- Nép nép után (1944)
Ára: 4.000 Ft
Megjelenés: 2026; 2024/1919-1943-1944. Borító: kemény. Lapméret: C6. Oldalszám: 232
[Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagjának ajánlásával]
ÚJRA RENDELHETŐ!
A trianoni békediktátum utáni években rendkívül körülményes, sőt sokszor lehetetlen volt az elszakított országrészek hatóságaitól a szükséges anyakönyvi iratok beszerzése. A családok birtokában lévő papírok többsége a háború sújtotta területeken elvesztek, vagy olvashatatlanságig rongálódtak. A két világháború között kiadott családi könyvek azt a célt szolgálták, hogy az eredeti dokumentumok hiteles másolatát kérve összesített családi okmánytárként tartós formában nemzedékről-nemzedékre öröklődhessenek.
A családfakutatásnál száz év elteltével még mindig akadályokba ütközünk egyes megszállt részeken, de a jelenlegi Magyarország területén is kevesen vannak tisztában családtörténetükkel. Ajánlom e könyvet, melyet a múlt egyik szeleteként hagyhatunk hátra utódaink számára.
Építs családi kultuszt!
Jegyesoktatás vagy keresztelési szertartásra való felkészítés alkalmából is kiváló ajándékként szolgált a családtervezés kezdetén. Nem csupán az adatok tárolására nyújtott lehetőséget, mély útmutató elgondolásokat tartalmaz mind a házasság, mind a gyermekvállalás terén.
Vékony Csongor
Ára: 2.500 Ft
Megjelenés: 2026; 2024/1942. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 84
[Dr. Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnökének előszavával]
Az álnév alá rejtőző gyermeket váró fiatalasszony lelki naplójának elmélkedéseiben és imáiban ragyogó színekkel, himnuszos lelkesültséggel tárul meg előttünk a keresztény anyaság magasztos hivatása, földöntúli szépsége. A Boldogságos Szüzet választja eszményül, akiben a szeplőtelen szüzességnek, a Szeretet Lelkével való örök eljegyzettségnek s a szent olvasó hármas titkai alapján átélt anyaságnak fensége csodálatos, elérhetetlen, de mégis utánozható összhangban egyesül. Minden anyának szeplőtelennek kell lennie gondolataiban, szavaiban, érzületében és tetteiben, a legszentebb szeretet és odaadás magaslatára kell felhágnia, hogy anyasága ne legyen csak meddő fizikai folyamat, csak gyermeknemzés, hanem a természetfölötti istenfiúság átárasztója. Ezért imádkozik, férjét és gyermekét is szüntelenül belefoglalva alázatos esdekléseibe. A mai világégésben nincs forróbb óhaja, mint hogy a természetfölötti szeretettel telített anyai szívek összefogjanak és az anyaságon keresztül diadalmaskodjék a szeretet az egyéneket és népeket egymás ellen uszító önzés és gyűlölet fölött. Mily jó volna a hazának és a világnak is, ha minden anyát ezek az eszmények kétszeresen is anyává avatnának, mint a könyvecske írónőjével tették.
Dr. Hegyi Damján
Ára: 1.500 Ft
Megjelenés: 2024/1942. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 92
[Kónya Dorka, egy vármegyés lány ajánlásával]
Dr. Göőz József „Budapest története” című könyvének első megjelenése 1883-ra tehető. A magyar nép és ifjúság számára a Budapesti (Budai) Tanítóegylet megbízásából készítette. A második kiadást 1890-ben érte meg a mű változatlan oldalszámmal és tartalommal, majd 1896-ban az ezredéves ünnepség alkalmával jelent meg a harmadik bővített várostörténet. Még abban az évben elkészült a díszborítóval ellátott negyedik kiadás is, melyről a megjelenés előtt álló könyv előlapját mintáztuk. 127 év elteltével Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából fővárosunk iránt érzett szeretetünk jeleként Dr. Grundtner Andrással, a Mi Hazánk főpolgármester-jelöltjével együttműködve döntöttünk e könyv újrakiadása mellett. Úgy tudunk egy dicsőbb 150 év elé nézni, ha a legújabb nemzedék tagjaiban felizzítjuk Isten és a haza iránt érzett szeretet lángját.
Ára: 4.000 Ft
Megjelenés: 2023/1883-1896. Borító: kemény. Lapméret: A5. Oldalszám: 208
ÚJRA RENDELHETŐ!
„Zöld könyvek” című sorozatunkban három mű szorosan összefügg egymással. Vitéz Imrédy Béla miniszterelnöksége idején az első bécsi döntés értelmében visszatért a Magyar Királysághoz az elcsatolt Felvidék déli része. Gróf Teleki Pál miniszterelnöksége alatt a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdély és Székelyföld, valamint a kárpátaljai területekre is bevonult a Magyar Honvédség. Bárdossy László miniszter-elnöksége alatt pedig a délvidéki rész is újra piros-fehér-zöldbe borult. Így állítottunk emléket az igazságtalan trianoni diktátumot követő sikeres revíziónak.
Imrédy Béla beszédeinek 1938-as megjelenését követően idén, 2023-ban érte meg a mű a második kiadást, csakúgy, mint az Olvasó által kézben tartott Bárdossy-beszédeket tartalmazó könyv, mely 1943 óta nem jelent meg. E három hazafi vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úrral a Magyar Királyság szolgálatára tett esküt. A végsőkig kitartottak.
- Vékony Csongor a Magyar Életvédők Egyesületének elnöke
Ára: 3.000 Ft
Megjelenés: 2025; 2023/1943. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 128
[Ifj. Tompó László irodalomtörténész előszavával]
"Az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc során a budapesti utcákon mellettem elesett bajtársaimnak és a későbbi mártíroknak, akik a legtöbbet, életüket áldozták a Magyar Nemzet szabadságáért és forradalmunk eszméiért” – Pongrátz Gergely.
Ez a könyv 2004-ben jelent meg utoljára magyar nyelven. Azóta azonban egy újabb generáció nőtt fel, melynek tagjai nem találkozhattak a művel. Pongrátz András – Gergely öccse – egyetértett velem abban, eljött az idő, hogy ők is megismerjék. – Vékony Csongor
A Magyar Életvédők Egyesületének elgondolása alapján a „Corvin köz – 1956” című könyv Pongrátz András 2017 és 2019 között kiadott közleményeivel és a Mi Hazánk Mozgalom alapításán elmondott beszédével kiegészülve röviden összefoglalja, hogy mégis mi történt a Jobbikkal és miért jött létre a Mi Hazánk. Ezekre a kérdésekre egyenesen Pongrátz András adja meg a választ. Megtisztelő számomra, hogy személyesen ismerhetem azt az embert, aki „lángvágóval vágta el a Sztálin-szobor lábát” és közreműködhettem e könyv megjelenésében. Hogyan élte meg a legifjabb Pongrátz fiú a forradalmat, hogyan kellett elhagynia szülőhazáját és mi történt vele azután? A záró fejezetekben erre is választ kap a tisztelt Olvasó.
Szolgáljon az ’56-os szabadságharc hőseinek helytállása örök példaként a magyar nemzet minden tagja számára. Dicsőség a Hősöknek! Dicsőség a Pesti Srácoknak!
ELFOGYOTT! NEM RENDELHETŐ!
Megjelenés: 2023/1982-2004. Borító: kemény. Lapméret: A5. Oldalszám: 288
Sajó Sándor nem könnyen hangolódott ihletre s éppen ezért nem is volt nagyon termékeny. Ami azonban megihleti, abba mindig mély és megrázó tartalmat tud önteni. Költészete nemes magyar lelkének hű tükre, s ez a költészet az őszinte érzések változatosságával, a szerkezet művészi kerekdedségével s a költői előadásnak majd ódai szárnyalásával, majd bájos gyöngédségével nyűgözi le az olvasót. A költői nyelv természetessége, szabatossága és tökéletessége, úgyszintén művészi s bámulatosan könnyed verselésének zeneisége – az utánzás legcsekélyebb jele nélkül – Arany tősgyökerességére és gyakran Vörösmarty nyelvének bájára emlékeztetnek. Amellett minden során az eredetiségnek sajátosan egyéni színezete ömlik el «és zeng – a valónál gyönyörűbben».
Ennek a mi gyászos korunknak Sajó Sándor az igazi nemzeti költője, mert az ezen időbeli magyarság gondolat- és érzelemvilágát ő fejezte ki leghívebben, legtalálóbban és legművészibb alkotásokban. Nagy költő hunyt el benne, de remekműveiben halála után is élni fog! - Dr. Bartha József (1937)
ELFOGYOTT! NEM RENDELHETŐ!
Megjelenés: 2023. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 138
[Popély Gyula történész előszavával]
Az első versíró pályázatunkra érkezett pályaművek név nélkül kerültek a három főből álló független, szakmai bíráló-bizottság elé, melynek tagjai:
- Sinkovits-Vitay András előadóművész, akinek az apja a kiváló magyar színész Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál 1956-ban.
- Szilágyi Ferenc Hubart partiumi, érmihályfalvi költő, több önálló verseskötet írója.
- Vári-Kovács Péter nemzeti érzelmű színművész és zenész.
Az ő közreműködésükkel került összeállításra ez a kis füzet, melyben több hazai jobboldali szervezet képviselőjének verse is helyt kapott. Köszönet a zsűritagok munkájáért és köszönet mindazoknak, akik megtisztelték egyesületünket bizalmukkal és elküldték számunkra verseiket.
ELFOGYOTT! NEM RENDELHETŐ!
Megjelenés: 2023. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 48
Raffay Ernő történész előszavával jelent meg könyvünk, mely Teleki Pál nyolc beszédét és válogatott leveleit tartalmazza elsődlegesen az 1939 és 1941 közötti időszakból. Ahogy Imrédy Béla „Múlt és jövő határán" című könyvét Felvidék visszacsatolásakor elmondott országgyűlési ünnepi beszédével kiegészítettük, úgy tartalmazza ez a könyv az erdélyi részek és Ruténföld visszaszerzésekor az elmondott miniszterelnöki beszédeket.
A trianoni időszak megelevenítésén túl azonban Teleki Pál leveleivel betekintést kaphatunk a német-olasz-magyar kapcsolatba is.
ELFOGYOTT! NEM RENDELHETŐ!
Megjelenés: 2023. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 178
Toroczkai László 2022.05.02-án az Országgyűlés alakuló ülésén a Mi Hazánk 6 fős frakciójának vezetőjeként került bemutatásra. Ennek egy éves évfordulójára készült könyvünk, mely az országgyűlésben elhangzott beszédeinek válogatását tartalmazza.
A „Zöld könyvek” című sorozattal párhuzamosan induló „Vezérelv” keretein belül célunk, a XXI. századi magyar jobboldali vezetők beszédeinek továbbörökítése az utókor számára.
E sorozatunk első kötete „Csak a nemzet!” címmel a Mi Hazánk Mozgalom alakulásának ötödik évfordulóján Ásotthalmon került először bemutatásra 2023.06.24-én.
600 darab könyv került ez alkalomból kiosztásra a résztvevők között.
NEM RENDELHETŐ!
Megjelenés: 2023. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 134
Illyefalvi Szász József 1912.12.12-től két vármegye élén szolgálta a Magyar Királyságot és Erdély népét. A béke és a rend székely vezéreként ünnepelték magyarok és románok egyaránt. Mégis, a szerző - többek között a „Székely Napló" című folyóirat felhasználásával - elsőként állított emléket szépapjának, Szász Józsefnek.
Ára: 2.000 Ft
Megjelenés: 2023. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 78
Aki foglalkozott már a Nyilaskeresztes Párt politikatörténetével, annak nem lehet ismeretlen Csia Sándor neve. Ám nem készült még könyv, mely az ő életével külön foglalkozna, így eléggé hiányosak ismereteink politikai életútját illetően. Keveset tudunk róla, még kevesebbet családjáról, de most a fellelhető forrásanyagokból – könyvekből, újságokból, online cikkekből, anyakönyvi kivonatokból – válogatott tartalmat igyekszem egy kötetben összefoglalni.
Ára: 3.000 Ft
Megjelenés: 2024; 2023. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 176
[Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetőjének ajánlásával]
Ez a kötet vitéz Imrédy Béla miniszterelnök beszédeit tartalmazza, melyeket kormányralépésétől július végéig tartott. Nem teljes gyűjtemény, de magában foglalja azokat a megnyilatkozásokat, amelyek a magyar élet nagy kérdései és jövő fejlődése szempontjából különösen fontosak. [...] Mindegyik beszéd egy célt szolgál: felemelni a nemzetet a legmagasabb eszmei, erkölcsi és gazdasági színvonalra. A népi egység erősítésével s a szociális igazság érvényre juttatásával kívánja a célt elérni a miniszterelnök, — s ennek a célnak szolgálatában kérte minden magyar ember közreműködését és odaadó munkáját.
ELFOGYOTT! NEM RENDELHETŐ!
Megjelenés: 2023/1938. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 220
UTOLSÓ PÉLDÁNYOK!
A „Falusi pillanat” volt a szerző első verseskötete, mely 1933-ban jelent meg először és utoljára. 90 év elteltével egyesületünk úgy döntött, újból kiadja az elfeledett verseket. Könyvünkkel Sértő Kálmán, a magyar nép és a magyar föld költője emlékének adózunk.
Célunk, hogy akik Sértő Kálmánt a hungarizmusa miatt vetik meg vagy követik, azokkal megismertessük annak a vidéki fiatalembernek az alkotásait, aki kezdetben többnyire a falusi élet mindennapjairól írt verseiben. A maga egyszerűségével bemutatja népi kultúránk és a magyar nyelv minden szépségét.
Ára: 1.000 Ft
Megjelenés: 2023/1933. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 92
A XXI. századi életellenes korszellemhez igazodik már szinte mindenki. Nem képeznek kivételt ez alól sajnos a politikusok és az egyházi vezetők sem. Sokan megfelelési kényszerből teszik ezt. Miért? Mert aki ellene szól, azt megbélyegzik. Ez azonban egy keresztényt nem szabad érdekeljen. Nekünk nem az a dolgunk, hogy megfeleljünk az életellenes ideológiáknak, liberális téveszméknek, hanem hogy Istent szolgáljuk.
Egy magyar életvédő számára Prohászka, kötelező irodalom! Szellemiségét életben kell tartanunk.
ELFOGYOTT! NEM RENDELHETŐ!
Megjelenés: 2022/1920. Borító: puha. Lapméret: C6. Oldalszám: 72
A Magyar Életvédők Kézikönyve egy olyan könyvsorozat, amely az identitásfosztott ember mesteréges létrehozását mutatja be. A liberalizmus megjelenése óta vallási-, nemzeti- és nemi identitásunk pusztításáról szól Európa története. Európaiságunk alapjait támadják az életellenes erők. A sorozat első részeként ez a könyv öt fejezetben tárgyalja a nemi identitás válságához vezető utat:
I. A liberalizmus minden baj forrása
II. A házasság fogalmának kiforgatása
III. Feminizmus: A női nem meggyalázása
IV. Homoszexualitás: Régen titkolt másság, ma büszke deviancia
V. Életellenes XXI. század
Ára: 3.000 Ft
Megjelenés: 2022. Borító: kemény. Lapméret: A5. Oldalszám: 152
Kiadványainkat az alábbi helyeken vásárolhatja meg:
Magyar Életvédők Egyesülete
eletvedok.hu / Email: info@eletvedok.hu / Tel.: +36308193960
Szabad Szellem – Magyar Kultúra Alapítvány
szsz-mka.hu / Email: megrendeles@szsz-mka.hu
Nordic Sun Records Budapest
nsbp.shop
48-as Egyetemi Könyvesbolt
1085 Budapest, Baross utca 48. / Tel.: +36204658552